Foglaló vagy előleg? Mi történik, ha meghiúsul az ingatlan adásvétele?

Egy lakás vagy ház megvásárlásánál akár több millió forint is gazdát cserélhet már jóval azelőtt, hogy a vevő tulajdonossá válna. Ilyenkor gyakran hangzik el, hogy a vevő foglalót vagy előleget fizet. A hétköznapi szóhasználatban a kettőt sokszor összekeverik, jogilag azonban nagyon nem mindegy, hogy foglaló vagy előleg szerepel a szerződésben.

A különbség leginkább akkor válik fontossá, amikor az adásvétel valamilyen okból mégsem valósul meg.

Foglaló vagy előleg: nem ugyanaz

Az előleg tulajdonképpen a vételár előre megfizetett része. Ha az adásvétel teljesül, beleszámít a vételárba. Ha pedig a szerződés meghiúsul, főszabály szerint visszajár.

A foglalónak ennél komolyabb szerepe van. A Polgári Törvénykönyv szerint a másik félnek fizetett pénz akkor minősül foglalónak, ha azt a kötelezettségvállalás megerősítéseként adják, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) 6:185. § által meghatározott foglaló szerint a teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, illetve a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni; valamint (b) a Szerződés teljesítése esetén a foglaló összege a vételárba beszámít, illetve (c) amennyiben a Szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik Fél sem felelős vagy mindegyik Fél felelős, a foglaló visszajár. A vételárelőleg, vételárrész jogcímén kifizetett összeg a szerződés meghiúsulása esetén visszajár.

Mikor bukhatod el a foglalót?

Ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindketten felelősek, a foglaló visszajár.

Ha viszont a meghiúsulásért a foglalót adó fél felelős, elveszíti a foglalót. Ha a foglalót kapó fél felelős, a kapott foglalót kétszeresen kell visszatérítenie.

Ezért egy 60 millió forintos ingatlannál átadott 6 millió forint sorsa nagyon különböző lehet attól függően, hogy előlegként vagy foglalóként szerepel a szerződésben.

Különösen fontos a finanszírozás kérdése. Ha a vevő hitelből vásárol, már a szerződésben érdemes pontosan rendezni, mi történik akkor, ha a bank végül nem adja meg a szükséges hitelt. Nem érdemes abból kiindulni, hogy a hitel elutasítása automatikusan minden esetben visszahozza a foglalót.

A foglaló tehát nem egyszerűen egy előre átadott pénzösszeg. Komoly jogkövetkezmény kapcsolódhat hozzá, ezért ingatlanvásárlásnál ne csak azt nézd meg, mennyit kell átadnod, hanem azt is, milyen jogcímen és milyen feltételekkel.

Átnézte és ellenőrízte:

Dr. Lassu Veronika Ügyvéd

Telefon: +36 88 793 110 | +36 70 261 2772
E-mail: ugyved.lassuveronika@gmail.com
web: https://drlassuveronika.hu/
Cím: 8100 Várpalota, Újlaky u. 8.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top